Jelentkezési felhívás a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra

2025. október 02. és 05. között rendezzük meg a jubileumi 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, melyre szeretettel várjuk jelentkezésüket. A Könyvfesztivál díszvendég-országa ezúttal Románia lesz, az esemény díszvendégeként pedig a Magyarországon elsősorban a Semmi című regény szerzőjeként ismert kortárs dán írónőt, Janne Tellert köszönthetjük. Rajtuk kívül további ismert külföldi szerzők is megtisztelik részvételükkel a fesztivált, köztük több román író, költő részvételére számítunk.

2025-ben új helyszínen, a Bálna Honvédelmi Központ épületében valósul meg a kiállítás és a könyvvásár.

 

A mai naptól megnyitjuk a jelentkezést a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A korábbi évekhez hasonlóan berendezett standokat, külső pavilonokat és üres standterületeket lehet bérelni. A standépítők a bérelt üres standterületeket a kiállítók megrendelésben szereplő egyéni igényei szerint rendezik be.

 

Az alábbi űrlap kitöltésével tudnak jelentkezni a Könyvfesztiválra.

A jelentkezés határideje: 2024. április 30.

REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP

 

Figyelem! A jelentkezés akkor érvényes, ha minden releváns adatot feltüntettek a jelentkezési lapon.

 

Standok, pavilonok, üres terület bérlése

 

Idén is 6 m2-es berendezett standok és kültéri pavilonok állnak a kiállítók rendelkezésére, illetve lehetőség van üres standterületeket bérelni.

A tavalyi évhez képest a bérleti díjat 10 százalékkal emelni kellett, mivel a rendezvény költségei (bérleti díj, beszállítók, rezsi) tovább emelkedtek az elmúlt évek szintjéhez képest.

 

Teljesen berendezett stand Üres standterület

 

MKKE-TAGOK: 82 000 Ft/m²

 

MKKE-TAGOK: 62 000 Ft/m²

   
NEM TAGOK: 108 000 Ft/m² NEM TAGOK: 89 000 Ft/m²
Kültéri pavilon Az üres terület nem tartalmaz sem falakat, sem polcokat, sem egyéb berendezést.

 

MKKE-TAGOK: 71 000 Ft/m²

 

NEM TAGOK: 93 000 Ft/m²

 

A feltüntetett négyzetméterárak az áfa összegét nem tartalmazzák!

 

Az MKKE-kedvezményt azok a tagjaink vehetik igénybe, akiknek nincs előző év(ek)ről tagdíjtartozása, a helyek elosztásakor az MKKE tagoknak elsőbbsége van. Egy MKKE-tag kedvezményes áron legfeljebb egy darab 6 m2-es standot, pavilont vagy legfeljebb 6 m2 üres területet vehet bérbe. A kisebb cégek továbbra is társulhatnak 3-3 m2 használatára. Azok a kiadók, kiállítók, akik 3 m2-nél kisebb területet szeretnének bérelni, kérjük, hogy igényüket az info__kukac__bookfestival__pont__hu e-mail-címre küldött válaszlevélben jelezzék.

 

A 6 m2-es standok a következő műszaki felszerelést tartalmazzák: szőnyegezés (takarófóliás szőnyeggel), határoló falak, könyvtartó polcok, zárható információs pult, 1 asztal, 2 db szék, 2 db világítótest, 1 dugalj. A 12 m2-es standok műszaki tartalma megegyezik az előbbi felsorolással, azzal a különbséggel, hogy 4 db világítótest, 2 db asztal és 4 db szék van a standon. A külső standok mérete egységesen 6 m², ezekhez felszerelésként 1 dugalj, tároló polcok, pult, vászon előtető és 2 db szék tartozik.

 

Részvételi szándék megerősítése, programok, dedikálások

 

A jelentkezést követően készítjük el a beosztást, és küldjük el a jelentkezőknek az elhelyezésre vonatkozó ajánlatunkat, majd a kiállítók visszajelzése után a számlázással zárul le az első szakasz. A programtermek igénylésének adatlapját, illetve a dedikálásokkal kapcsolatos kérdőívet júliusban fogjuk küldeni az érdeklődőknek.

 

További kérdések esetén forduljon hozzánk bizalommal az info__kukac__bookfestival__pont__hu e-mail-címen, valamint a +36 1-343-2538-es vagy a +36-30-717-1396-es telefonszámok egyikén.

 

Jó készülődést kívánunk mindenkinek!