Amos Oz (2010)

Több mint ötvenezer kötet, közöttük 250 erre az alkalomra megjelent magyar újdonság, 25 ország félezer kiállítója várta a Millenáris Parkban a tizenhetedik Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra kilátogatókat. A több mint 370 irodalmi és szakmai program középpontjában a díszvendég, Izrael sokszínű kultúrája állt. A díszvendég-írót, a világhírű Amos Ozt nagy figyelem, érdeklődés és szeretet övezte. Először fordult elő, hogy a Budapest Nagydíjas új könyvét az első két nap alatt a helyszínen szétkapkodták. Az Európai Unió eddigi legnagyobb szabású összefogásával megvalósuló Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja tízéves jubileumát ünnepelte. A 17 országból érkező fiatal prózaírók között Magyarországot Horváth Viktor képviselte. A gazdag könyvkínálat, a szinte minden korosztályt megszólító változatos programok, a remek idő sok tízezer könyvbarátot csábított ki a Könyvfesztivál helyszínére. Már a zárás előtt bizonyossá vált, hogy a látogatók száma tavaly is meghaladta a 60 ezret.